Első maraton, mezítláb, ketogén-paleo étrenden I.rész

Miért?

  1. Világszerte sok ezer ember vállalkozik maratonfutásra, ez amolyan teljesíthető hőstett, amit alapos felkészüléssel bárki meg tud csinálni, hiszen az ember izomzata képes rá. Nekem eddig kimaradt, de mindig is mozgatta a fantáziámat. Szóval ez egy bakancslistás tétel volt, ami mögé most pipa került.
  2. Mezítláb futni és sportolni jó! Igaz, nem aszfalton és nem ennyit, ez egy extrém sport. Szerintem senki sem született cipőben, a lábunk tökéletesen meg van alkotva. Kevesebb boka, térd stb. probléma lenne, ha többet lennének mezítláb az emberek.
  3. Alacsony szénhidráttartalmú paleo és/vagy ketogén étrenden is kiválóan lehet sportolni. Kíváncsi voltam rá, hogy ketogén táplálkozás mellett valóban nincsen-e fal, eléhezés egy hosszútávú terhelésnél, ahogy írják a szakirodalomban.
  4. Jó volt látni, hogy sokan másokért is futnak: beteg gyerekekért, vakok segítőjeként, alapítványokért, segélyhívó vonalért vagy más jótékony célból. A világ és az ország tele van gondokkal, támogatásra szorulókkal, igazságtalanságokkal, szinte minden futó felvehetne egy külön kis keresztet magára valamilyen ügy érdekében. Én egy kicsit önző érdekből a magyar sportfinanszírozás aránytalanságaira szeretném felhívni a figyelmet! Vagyunk ugyanis szerintem jónéhányan minden sportágban, akik letettünk már valamit az asztalra, de volt 1-2 gyengébb év sérülés vagy egyéb okokból és most anyagi támogatás teljes hiányában nem tudunk rendesen készülni, ahogy azt az élsport színvonala megkívánná, pedig még lenne bennünk lehetőség nagy eredményekre és meg is van a kellő elszántság hozzá. Szeretném, ha kellően meg lenne becsülve ez a réteg is, legalább a minimális feltételekkel az esélyegyenlőség érdekében! Talán a nem mindennapi mezítlábas teljesítés is szimbolizálja, hogy megvan a kellő fizikai állapot és fanatizmus, ami az élsporthoz kell.

Na, de nézzük inkább mi történt a versenyen és előtte!

Felkészülés 

Ez szerintem arcpirítóan kevés volt, amit meg is éreztem az utolsó 10-12 km-en. Az eddigi leghosszabb futásom a Velencei tó kör volt, még anno kiskenusként a VVSI-ben, ez kb 30-32 km. Azóta 1x volt félmaraton, 1x mentem a Bécs-Budapesten váltóban napi 20-25km-t, de 15 km-nél nem igazán szoktam többet futni…

Nyáron szinte egyáltalán nem futottam, a verseny előtt hat héttel jött az ötlet, hogy bevállalom. Már kb. 3 éve mezítláb futok, igaz nem betonom, hanem fűben és nem ilyen hosszúakat, de bíztam benne, hogy egy kis hozzászoktatással a mezítlábas maraton is sikerülni fog. Szóval a 6 hét alatt heti 2x futottam aszfalton, egy intervall jellegűt (4×1,5km-től felvittem 8×1,5km-ig erős iramban/2perc pihenőkkel) és egy hosszút alacsony iramban (40 perctől kezdve fokozatosan eljutottam 2,5 óráig). Összesen kb 100km jött össze a felkészülés alatt. Emellett napi szinten kenuztam, MovNatoztam, kondiztam. Nem ez volt életem fő versenye, inkább egy jó kis bulinak, alapozóedzésnek szántam. Bíztam benne, hogy a több mint 20 év kenuzás megalapozta a motort, tehát állóképességileg nem féltem egyáltalán. Inkább a futóművet kellett felkészíteni, hogy az aszfalt nehogy ledarálja a bőrt a talpamról és ne zörögjenek az ízületeim, mert ebben az időben mégiscsak 95kg körül voltam.

A verseny

Szerencsére szép időnk volt, sütött a nap, 10-12 fok körül lehetett. A hangulat óriási, többezer ember együtt fut, útközben rengetegen szurkoltak, pár km-enként zenekarok is csinálták nekünk a fesztivált és mindig szép látvány Budapest a Duna partjairól nézve. Voltak, aki Rubik kockának vagy éppen kürtőskalácsnak öltözve teljesítették a távot. Ilyen környezetben azért könnyebb volt teljesíteni a kihívást.

Az útvonal egészen mezítlábas barát volt (najó, azért a szép zöld gyepet kicsit hiányoltam), 28km-nél léptem rá először egy kellemetlen kis kavicsra és néhány macskaköves szakaszt leszámítva egészen futható volt a pálya. Fogalmam sem volt, hogy milyen időre lehetek képes, kb 4 órára saccoltam előzetesen. Az volt a terv, hogy 30km-ig csak pianoban, szép kényelmes tempóban futok (5:30-5:50 körüli 1000m-ekkel), aztán fokozatosan begyújtom a rakétákat. Hát nem ez lett, közbeszólt a „nem szokta a cigány a szántást effektus”. Kb. féltávig minden rendben volt (a félmaraton is 1:56 lett), könnyedén szökelltem mint egy gazella, utána már kezdtem érezni a vádlimban, hogy lesz egy kis dráma a végére, de még itt is jól tudtam tartani a tempót. Aztán 30km után már eléggé érzékeny lett a talpbőröm (megnéztem, de nem volt felszakadva) és a vádli sem funkcionált valami jól, így lassítanom kellett.

Hiába, itt éreztem, hogy erre több készülés kellett volna. Tüdővel, energiával és agyi frissességgel viszont nagyon jól bírtam végig, úgy éreztem még mehettem volna bármennyit. Jó volt “körbefutni” a várost, elhaladtunk jónéhány, számomra emlékezetes helyszín mellett.

Szóval a vége már kicsit küzdelmes volt, kellett némi akaraterő, de ha már eddig eljöttem, gondoltam valahogy csak beérek. Az utolsó 4km-en még próbáltam egyet hajrázni, a nagyobb iram más technikája jól is esett egy darabig, sajnos az utolsó 2km a Városligetben volt a legrosszabb mezítlábas szempontból: tele úthibákkal, durva apró kavicsos aszfalttal, macskakővel, így inkább ésszerűségi okokból csak bekocogtam a végén. 40km-nél azt hiszem beléptem a “leglassabban múló idő zónájába”.

Szép volt, jó volt, most egy darabig elég is volt a maratonból. Pár nap lábadozás után szerintem újra teljes erőbedobással tudok majd edzeni.

4 óra 3 perc, 47 másodperc a hivatalos idő, amivel elégedett vagyok tekintve a felkészülést és hogy ez volt az első maratonom. Nagyjából ilyesmire számítottam, ha kicsit többet készülök meglett volna a 4óra alatti, de most elsősorban csak a sikeres mezítlábas teljesítés volt a cél. Esetleg ha levonjuk a frissítőknél, technikai szüneteknél, útközben kis átmozgató nyújtással-gimnasztikával eltöltött időt, akkor lehet pont 4 alatt lett volna. Na mindegy, nagyon örülök neki, hogy sikerült és ez egy igazán nagy élmény volt!

Mezítlábas élmények

Before-after (csak egy kicsit koszosabb lett)

Szerencsére ahhoz elég volt az előzetes felkészülés és többéves mezítlábas edzés, hogy komoly probléma nélkül megússzam a történetet. Ehhez azért kellett az is, hogy a fél szemem az előttem lévő útszakaszon legyen, fürkésszem az esetleges éles tereptárgyakat. Nem sokan lehettek a mezőnyben cipő nélkül, egy 10km-es teljesítőről tudok, aki már évek óta így nyomja. Sokaknak feltűnt útközben a cipőtlenségem, persze volt aki furán nézett, de a legtöbben elismerően gratuláltak. A legjobb beszólás egy mellettünk elhaladó autóból jött egy szépen barnult fiatalembertől:”há hol a cipő more?”:)

Amúgy nem tartom ezt egy egészséges tevékenységnek, hogy aszfalton futkorásszunk mezítláb, senkit sem bíztatok erre! Nekem is csak egy extrém kaland volt. Aki mégis ebbe vágja a fejszéjét, az szoktassa hozzá magát! A mezítlábas sportolást biztonságos körülmények között és a füvön futást viszont továbbra is támogatom. Szerintem ekkor terheljük optimálisan nemcsak a láb izmait, hanem onnan kiindulva az egész testet! Erről írtam is korábban ITT és ITT.

Sokan jószándékúan (vagy leginkább saját magukból kiindulva) figyelmeztettek, féltettek, hogy ilyen meg olyan bajom lesz. Szerencsére ez a verseny is beigazolta, hogy látszólag őrültségnek tűnő dolgokra is képes vagyok. Egyre jobban érzem a határaimat és csak olyan kihívásba vágok bele, amit nagy eséllyel teljesíteni is tudok!

Kaja, regeneráció, további tervek a II. részben!