Sportolás mezítláb II. rész: Futótechnika és egy kis tudomány
Ebben a részben folytatom a mezítlábas sportolás népszerűsítését. Elsősorban a futásról lesz szó, annak technikájáról és tudományos vizsgálatokról, ahol a cipővel vagy anélkül történő futás kérdését vizsgálták. [vissza az I. részhez]
Sokan a gyaloglásból veszik át a futótechnikájukat, ugyanúgy egyenes törzzsel haladnak, sarokkal fognak talajt, ezért kapnak létjogosultságot a futócipők sarokbecsapódás tompító szerkezetei. A mezítlábas futás azonban más technikát igényel, sőt igazából cipővel is így kellene. A testet kissé előredöntve, a lábujjakkal, enyhén a külső talp éllel kellene először a talajt érinteni, és azután végiggördülni a talpon. Tessék elemezni lassítva a legjobb afrikai futók lépéseit1, sőt Usain Bolt2 sem fut másképp.
Ha sarokkal érkezünk, akkor még lassítjuk is magunkat, hiszen ilyenkor egy komoly hátrafelé ható erő keletkezik, ezzel szemben, ha előredőlünk, a láb elrugaszkodásával előretoljuk magunkat.
Mentségére legyen mondva, a sarokkal való talajfogásnak az az előnye, hogy általa megnyújthatjuk a lépéseink hosszát, mert a cipő elnyeli a becsapódás jó részét. Mezítláb automatikusan óvatosabbak vagyunk, ezért rövidebb lesz a lépéshossz.
Nem állítom, hogy mezítláb futva gyorsabbak leszünk, mert a cipő megvéd bizonyos szinten a fájdalomtól, így jobban ki tudjuk magunkat hajtani egy versenyszituációban, éppen ezért nem igazán találkozunk már mezítlábas bajnokokkal. Régen volt már, amikor még az etióp Abebe Bikila az 1960-as római olimpia maratonszámának győztese mezítláb érte el élete nagy eredményét3.
Természetesen tudományos csatározások is folynak ez ügyben, mindkét tábor – a mezítlábas és a cipőgyártóké – próbálja bebizonyítani az igazát. A következőkben ezeket tekintem át. Az utóbbi 10-15 évben egyre nagyobb népszerűségnek örvend a maratonfutás, mert ez amolyan teljesíthető hőstett, ha az életben legalább egyszer pipa kerülhet a 42 km mögé. Éppen ezért induljunk ki abból, hogy egy amerikai kutatás4 szerint a maratonra készülő, cipőben futók 90%-a kisebb-nagyobb sérüléseket szenved el, nyilván a szokatlan, nem fokozatosan adagolt terhelés következtében. Ezzel arra akarok célozni, hogy a cipő sem kínál áttörhetetlen védőpajzsot, mint azt a fenti kutatás is mutatja.
Egy ausztrál vizsgálat5 szerint – amely más korábbi tanulmányokra hivatkozik -, mezítláb futva 4%-kal csökkenhet az oxigénfogyasztás, ez részben a futótechnikának, részben pedig a cipő tömegének elhagyása révén lehetséges. Egy szabadidőfutónak talán nem oszt, nem szoroz ez az érték, de egy versenyzőnél érdekes lehet. Ezt erősíti meg egy olyan kutatás6 is, ahol a cipők tömegével korrigálva, a minimalista lábbelit használók 2-3%-kal gazdaságosabban futottak, mint az elterjedt sportcsukát viselők. Egy másik, a kenguruk földjéről származó tanulmány7 szerint, mezítláb futva 12%-kal csökken a térdben, a patellofemoralis ízületben mérhető stressz.
Létezik egy amerikai kutatást8, ahol EMG-vel nézték a sípcsontra nehezedő stresszt. A vizsgálat eredményét vitatók szerint a mezítlábas futás tönkreteszi a vádlit és a sípcsontot. Ha alaposabban szemügyre vesszük, hogy mit is állítanak a tanulmányban, akkor kiderül, hogy másról van itt szó. Az első alkalmakkor valóban veszélyes lehet a mezítláb futás – főként, ha sarokkal fogunk talajt -, ezért mindenképp fokozatosan vezessük be, hosszútávon viszont csökkenti a sérülések valószínűségét. Egy másik, szintén amerikai vizsgálat9 rosszindulatúan átszűrve azt mondja, hogy mezítláb nő a sérülések száma. Ezzel szemben, arról van inkább szó, hogy mindhárom futó, akit vizsgáltak, átmenet nélkül váltott, és jöttek is bajok. A kutatók ezért azt javasolják, hogy fokozatosan vezessük be a természetes módszert.
Összességében ismét oda lyukadunk ki, hogy megfelelő körültekintéssel, fokozatosan bevezetve, nyugodtan lehet mezítláb vagy minimalista cipőben is futni, sportolni, mint ahogy őseink is tették egykor. Érdemes megnézni a mellékelt videókat is a helyes futótechnika elsajátításához.
Forrás: