Posted on

Fény, Víz és Mágnesesség

Az életet úgy is nézhetjük, hogy egy háromlábú széken csücsül. A három láb: a napfény, a víz és a mágnesesség. Ha bármelyik hiányzik, akkor a szék feldől. A Marson van napfény, van némi víz, de nincs mágneses mezeje (vagy legalábbis nagyon gyenge), ezért csak egy halott vörös bolygó.

Olvasd el ezt a kis összefoglalót az élet 3 alapfeltételéről!

FÉNY

✅Hétköznapi értelemben, a fény az emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzások összessége.

✅Kettős természetéből adódóan viselkedhet részecskeként (foton) és hullámként is. Nézz utána az un. kétrés kísérletnek!

✅Tágabb értelemben az egész elektromágneses spektrumot ide sorolhatjuk, szűkebb értelemben a napfényt vagy csak a látható fény tartományt.

✅Többféle mértékegységet lehet hozzá tulajdonítani, a legismertebb jellemzője a frekvencia (Hz) és a hullámhossz (nm).

✅Pl. a látható fény a szemünk számára a kb 390-750nm közötti tartományt jelenti.

✅Az UV ennél kisebb, míg az infravörös ennél nagyobb hullámhosszú.

FÉNY és FOTON

✅Az elektromágneses sugárzások, többek között a fény elemi részecskéje, legkisebb egysége, kvantuma.

✅Tömeg és elektromos töltés nélküli, parányi mozgékony részecske, de hullámként is viselkedhet! Nézz utána az un. kétrés kísérletnek!

✅A foton az elektromágneses kölcsönhatás közvetítője és a fény, valamint a többi elektromágneses hullám minden formájáért ez a részecske felelős.

✅Különböző energiájú és hullámhosszú fotonok: a látható fény, infravörös, UV sugárzás, sőt a rádió- és mikrohullámok, Röntgen sugarak is!

✅A fény az anyagban a vákuumbeli fénysebességnél lassabban halad.

✅A Nap magjában a fotonok olyan sokszor ütköznek, hogy rengeteg évbe telik, míg a felszínre érnek, ezután csupán 8,3 percre van szükségük, hogy elérjék a Földet.

✅A fotonok, éppúgy, mint az elektronok és a protonok, végtelen hosszú ideig élnek, ha nem kerülnek kölcsönhatásba más részecskékkel.

✅Einstein híres egyenletében (E=mc^2) ottvan a lényeg, az összefüggés az energia (fény) és a tömeg (anyag) között, vagyis a kettő átalakulhat egymásba a fenti képlet szerint!

✅Minden anyag tehát energiából áll, ha úgytetszik fényből vagy csillagporból állnak a testünket felépítő atomok, molekulák is.

✅A mitokondriumok azon dolgoznak szüntelenül, hogy a fény anyag formában maradjon… (VLOG a mitokondriumokról)

EZ víz

Nem kisbetűs ez :), hanem nagybetűs EZ! 
EZ = exclusion zone ~ kizáró réteg

✅A víz az élet egyik alapfeltétele a Földön. Speciális fizikai-kémia tulajdonságainak köszönhetően az életfolyamatok ideális közege és nélkülözhetetlen alkotóeleme.

✅Az élő sejtekben a hagyományos 3 halmazállapoton (jég, folyadék, gőz) kívül egy negyedik fázisú un. strukturált vízréteg alakul ki a fehérjék szomszédságában, melynek eltérő fizikai-kémiai tulajdonságai vannak a többi vízhez képest.

✅Az EZ víz más sűrűséggel és optikai tulajdonságokkal rendelkezik, mint a többi vízforma és fényelnyelésre képes több tartományban is, leginkább az infravörös és UV-ben, aminek nagy jelentősége van az életfolyamatokban.

✅A jég és a folyadék közötti, folyékony kristályként fogható fel, ahol létrejön egy rendezett, un. kizáró (angolul exclusion zone – EZ) réteg, ami a protonokat, ionokat és más molekulákat is kizárja magából.

✅Minél vastagabb ez a réteg annál jobb, beteg sejtekben mérhetően szűkül a rendezett réteg.

✅Mivel az EZ réteg összességében negatív töltésű és mellette pozitív proton réteg alakul ki, ezért az „élet elemének” is nevezik.

✅Az EZ vizet a mitokondriumokban állítjuk elő a táplálékból és a belélegzett oxigénből, valamint a napfény segítségével. Szemléletes hétköznapi példája a kocsonya, zselatin, tojásfehérje.

✅Az EZ víz kutatásának legnagyobb úttörő szakértői Gilbert Ling az 1950-es évektől kezdve, Gerald Pollack és kutatócsapata pedig napjainkban. Továbbá Del Guidice és Preparta munkásságát is érdemes elolvasni a témában.

BIOMÁGNES

A mágnesességnek is fontos szerepe van az élővilág működésében!

✅Ahol elektromos áram folyik ott elektromos és mágneses tér is van, melyek merőlegesek egymásra, és ezek lehetnek állandóak vagy időben változóak, pulzálóak. Szintén fizikai törvény, hogy a mozgó mágneses terek elektromos áramot hoznak létre. Ezeket a folyamatokat, összefüggéseket írták le az elektromágnesség úttörő kutatói Oested, Ampère, Maxwell és Faraday.

Érdekes Mágnességek

✅Kezdjük azzal, hogy a Föld mágneses mezejéhez is valahogyan alkalmazkodnunk kellett…

✅Robert Becker kutatóorvos nevéhez fűződik az ún. kettős idegrendszer felfedezése. Szerinte a hagyományosan elterjedt idegi vezetésen kívűl, ami ionokat használ, létezik egy másik idegrendszerünk is. Az angolul „perineural system”-nek nevezett rendszer az idegrostok és őket szakaszosan körülvevő ún. myelinhüvelyek között, és a kötőszövetekben egyenárammal folyik. Ez a rendszer felelős a regenerálódásért, a növekedésért, a Föld mágnesességének érzékelésében, és a tájékozódásban is szerepet játszik.

✅ Becker a vizsgálataiban pl. a szalamandrákat pillanatok alatt altatni és felébreszteni is tudta megfelelő erősségű és helyzetű mágneses térrel.

✅Becker rájött, hogy a csontok félvezetést használnak, ahol a kollagén és az apatit kristályok szolgálnak a N és P típusú vezetőként, köztük pedig a réz ionok a doping hatásért és ebben a Föld mágneses erejének is fontos szerepe van. Ez tartja ugyanis a helyén a réz ionokat, így tud működni a félvezetés. 
Az űrben, a mágnesesség csökkenésével nem maradnak a helyükön a réz ionok és beindul a csontritkulásos folyamat, a csont nem tud megújulni, nem folyik rajta a regenerálódásért felelős egyenáram. 

✅Ráják, cápák speciális szervei az un. Lorenzini ampullák, melyek segítségével érzékelni tudják a zsákmányaik és más állatok elektromágneses tereit. Korábban már megfigyelték, hogy ez a szerv a tapintásra, a nyomásra, a sókoncentrációra, a hőmérsékletre, az elektromosságra és a mágnesességre is érzékeny.

✅A vörösbegy és más vándormadarak a kvantum összefonódás segítségével tudják érzékelni a Föld mágneses mezejének apró eltéréseit, mintegy GPS-ként használva a hosszú repülőútjuk során. Erről írtam korábban ITT!

✅A méhek, denevérek, pillangók és más élőlények is a Föld mágneses tere alapján tájékozódnak, nem csoda, hogy pusztulnak egyes helyeken a mesterséges elektromágneses sugárzás miatt.

✅A mitokondrium is tulajdonképpen egy kvantum nano mágnes. A forgó ATP-áz enzim is mágneses mezőt generál maga körül, amely odavonzza a megfelelő helyre az oxigént, hogy vizet tudjon gyártani belőle.

✅Mágneses monopólus: A Napfény Diéta könyvem Igazi alkímia fejezetében bővebben írtam a mágneses monopólus feltételezett biológiai szerepéről a mitokondriumokban…

✅Az orvosi MRI műszer a vízben is található hidrogén atomok mágneses momentumát méri és azért ad megbízható képet, mert a testünk molekuláinak 99%-át alkotja víz. 
Az MRI-ben egy mágnessel erős mesterséges teret generálnak, ami a hidrogén atomok protonjainak tengelyének irányát (~dőlésszögét) eltéríti. Mérik ezt a fázist, aztán leállítják a mágnest és megfigyelik az energiaváltozásokat, amíg visszaáll a normál állapot.

És még sok-sok helyen találkozhatunk a mágnesességgel, vízzel és a fénnyel a biológiában, melyekről írtam bővebben A paleón túl és a Napfény diéta könyveimben…

Ajánlom az alábbi angol nyelvű könyveket is FÉNY, VÍZ és MÁGNESESSÉG témákban!

John Ott: Health and light

Még több infó a fényről, a víz fizikai-kémiájáról, mágnesességről (pár évnyi olvasnivaló: jackkruse.com)