Posted on Hozzászólás most!

Hideg történelem

Tekerjük kicsit vissza az idő kerekét, egészen a dinoszauruszok koráig! Az  őshüllők kb. 65 millió éve, a mexikói Chicxulub kráternél történt nagy  meteorbecsapódást (kréta-tercier kihalási esemény) követően pusztultak ki.  Ezután több hónapos, vagy akár többéves sötétség és lehűlés következett, így  aki ezt túlélte, annak ott kell, hogy legyen a túléléshez szükséges információ  a DNS-ében, mi pedig az ő leszármazottaik vagyunk. Az esemény egyik nagy  túlélői az emlősök Eutheria rendszerteni csoportjába tartozók lehettek.  Télen történhetett a meteor pusztítása, ekkor a szerencsésebbek a föld alatt  téli álmot aludtak. Itt van bennünk is ez a program, csak nem használjuk,  mert kell hozzá egy környezeti stimulus, hogy kihozzuk magunkból!

Találtak már kb. 800000 éves régészeti leleteket ősemberről a mai Anglia területén (Ashton, 2014), amikor még nem volt jellemző a ruházkodás, ami az eddigi bizonyítékok (Toups, 2011) alapján kb. 170000 éve kezdődött. Az ember nagyon megokosodott a többi állathoz képest, és megtanulta a maga elképzelése szerint formálni a környezetét, a hideg ellen ruházkodással és fűtött házakkal kezdett védekezni. Feledésbe merült, hogy tulajdonképpen hidegben élő állatok leszármazottai vagyunk, ezért ott kell, hogy legyen a DNS-ünkben egy program, hogyan tudunk megbírkózni a zord körülményekkel.

Vannak élőlények 7-8000 méter mély tengerekben, ahol a hideg mellett, a hatalmas vízoszlop nyomását is el kell viselni, de vannak baktériumok 400 °C körüli hőforrásoknál, ahol a víz nem tud felforrni a nagy nyomás miatt. Nagyon úgy fest, hogy az élet először extrém körülmények között alakult ki és csak utána alkalmazkodott a ciklikusan előforduló meleg éghajlathoz. Igaz, hogy közvetlen elődeink a meleg Afrikában fejlődtek sokáig, ők viszont, ha jobban visszatekerjük az idő kerekét, ezen extrém lények leszármazottai. A vér nem válik vízzé. Egyes fajok – pl. bálnák, lazacok, császárpingvinek – az év egy részében hónapokig nem esznek, ezt a hidegre adaptálódott anyagcseréjüknek köszönhetik.

Mire jó a hidegre adaptálódott anyagcsere?

  • Csökken a gyulladásszint
  • Javul az állóképesség
  • Csökken a belső szervekre rakódott zsír
  • Csökkennek a fájdalmak
  • Elfelejthetjük a nassoláskényszert, csökken az étvágy
  • Csökken a vércukorszint
  • Fokozódik a zsíranyagcsere
  • Javítja a mellékvese működést
  • Javul a pajzsmirigyfunkció
  • Javul az alvásminőség
  • Javul a szexuális teljesítmény, libidó
  • Hosszabb élet?

Persze nem olyan könnyű ezt a mai világban előhozni, mert eleinte kényelmetlen, de sokaknak sikerült, lásd. a holland jégember, Wim Hofelképesztő teljesítményeit, vagy a tummo meditációt folytató tibeti szerzeteseket. A teljes átállás egyelőre inkább csak elméleti jelentőségű (ehhez szerintem meztelenül kelle járni és kint aludni egész évben…), kúraszerűen azonban bele lehet kóstolni, mert sok előnye van így is.

Ha szeretnél belemélyedni a hideg anyagcsere elméleti hátterébe, és gyakorlati alkalmazásába, akkor ajánlom dr. Jack Kruse – Cold Thermogenesis című írásait vagy olvasd el a A paleón túl című könyvemben!

A következő részben gyakorlati tippek következnek, hogyan érdemes a „hidegelést” kivitelezni!

Hivatkozások:

http://www.jackkruse.com/cold-thermogenesis-1-theory-to-practice-begins/

Cold Thermogensis 2

Ashton N, Lewis SG, De Groote I, Duffy SM, Bates M, Bates R, Hoare P, Lewis M, Parfitt SA, Peglar S, Williams C, Stringer C. Hominin footprints from early Pleistocene deposits at Happisburgh, UK. PLoS One. 2014 Feb 7;9(2):e88329.

Toups MA, Kitchen A, Light JE, Reed DL. Origin of clothing lice indicates early clothing use by anatomically modern humans in Africa. Mol Biol Evol. 2011 Jan;28(1):29-32.

Jack Kruse: Epi-paleo RX: The Prescription for Disease Reversal and Optimal Health. Optimized Life PLC, 2013

Sáfrán Mihály: A paleón túl, 2014

Fotó: pinterest.com

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .