Posted on Hozzászólás most!

Hogyan fejlődtem a MovNat által?

Íme egy hölgy véleménye a MovNatról, aki fél éve kezdte az edzéseket: Kb. fél éve kezdtem a MovNat-ot Jerome-nál és ugyan voltak kihagyásaim, mégis érzem a jótékony hatásait. Eléggé összetett a dolog, ezért több szempontból írok róla. 25 éves korom előtt nem sportoltam szinte semmit (aerobic), az utóbbi években 3-4 edzés volt hetente, vegyes mozgás, hogy ne unjam meg (falmászás, rúdtánc, úszás, TRX), plusz napi 20 km bringa és rengeteg túra. Most 30 éves vagyok, egyre jobban érzem magam a bőrömben. Eddig nem foglalkoztam különösebben a testtartásommal, elintéztem annyival, hogy „lehetne rosszabb”. Tüneteim nem voltak, legalábbis durvák nem. Stresszes időszakban a lapockám fájt egy kicsit, de mivel egy idő után elmúlt, nem tulajdonítottam neki jelentőséget.   Amikor az edző rámutatott, hogy féloldalas vagyok, akkor jöttem rá, hogy ezzel foglalkozni kell. A jobb vállam lejjebb van, mint a bal, ennek oka egyrészt a táskahordás (átalában jobboldalon), másrészt pedig az egérhasználat. Azóta odafigyelek arra, hogy egy hosszú nap után kiegyensúlyozzam ezeket a hatásokat különböző gyakorlatokkal (tigrismászás, kúszás és lapockaközelítés). Még az elején vagyok ennek a folyamatnak, de érzem, hogy sokkal jobb a tartásom, a hátam középső része erősödik. Az X-lábam is eltűnőben van, meg kell szenvedni érte, mert ez egy húszéves berögzülés, de kitartó munkával felülírható. A hétköznapjaimon is könnyített: a lehajolás, nehezebb tárgyak felemelésekor sem ropog már mindig a térdem.  Izmosodtam, és az egyéb sportedzések is könnyebbek lettek, összehangoltabban mozgok, ami pl. boulderezésnél jól jön. Én alapozó sportnak nevezném. Élesedtek az érzékeim, az észlelés, a látás is, illetve a tapintás és az egyensúlyérzék. (Életpélda: zsúfolt hetesbusz, nagy fékezés,  rögtön meglódult mindenki előre, de mivel a reakcióidőm is lecsökkent már, gyorsan vissza tudtam erősen kapaszkodni, és nem estem el, nem ütöttem meg magam (mint az egyik utas, akit pár méter csúszás után a kapaszkodócső állított meg.)Plusz mivel mezítláb edzek, tudok már fogni/kapaszkodni a lábujjaimmal is. A talpamon a bőr nem vastagodott meg, mégis ha éles kavicsra lépek, nem fáj, csak egy pillanatig. Stressz kezelésére is alkalmas. Edzés alatt az agyam kikapcsol, nem pörög, mert minden idegszálammal odafigyelek arra, amit csinálok. Így nem marad energiám napi problémákkal foglalkozni (a túrázást is ezért szeretem). Kicsit olyan, mintha újra gyerek lennék és csak játék lenne az egész . Az edzések a szabadban voltak megtartva, és azt vettem észre, hogy ellenállóbb vagyok a külső hatásokkal szemben. Nőtt a testtudatosságom, figyelek a szükségleteimre, bízok a testemben. Mivel sokoldalú mozgás, nem egyenként fejleszti az izmokat, hanem egyszerre, dinamikusan, így rugalmasságot is ad. Egy kis jógával még ráerősítettem és a hajlékonyságommal sincs gond. Tulajdonképpen egyre formásabb az alakom és nem kell attól félnem, hogy túl vékony leszek. Egyre inkább nőnek érzem magam. A gondolkodásomat is befolyásolja: minden egyes edzésen elérem azt a pontot, amikor már küzdök, hogy sikerüljön a gyarkorlat. Elfáradok, nyafoghatnékom van, de már nem teszem (egyszer-kétszer eljátszottam:-), pihenek, nekifutok mégegyszer, legközelebb meg már tuti sikerül. Ez pedig megerősít, löketet ad. Más élethelyzetekben is jobban odafigyelek, türelmesebb vagyok illetve többet birok, jobban terhelhető vagyok. Viola

Fitness tábor Fuerteventura SunnyFitness 2024

Csatlakozz a következő SunnyFitness táborba, ahol további elméleti és gyakorlati edzéstippeket tanulhatsz!

További edzés és életmódtippekről olvashatsz a SunnyFitness könyveimben!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .